Daalarna Fashion Show 2017

Daalarna Fashion Show 2017 - Paradise kollekció a Fogadom online esküvői magazin beszámolásában. Milyen volt a legújabb Daalarna kollekció bemutató?

Ólomlábakon vánszorogva ugyan, de valahogy mégis csak eltelt az a bizonyos egy év a tavalyi káprázatos, tavasz-illatú, tündérvarázsos Daalarna bemutató óta, amelynek mágikus életérzése a honlapunk első cikkének anyagát is adta, és ezzel elindult a fogadom.com. No és mi mással ünnepelhetnénk egy éves fennállásunkat, mint azzal, hogy visszatérünk a kezdetekhez? Tehát fogtuk magunkat – most már a fotós barátnőm, egyben szerzőtársam sem rekedt otthon – és ismételten bevettük a Millenáris B épületét, hogy megcsodáljuk Benes Anita 2017-es évre megálmodott Paradise kollekcióját.

Megérkezés

Az eső-friss, borongós idő tökéletesen passzolt a paradicsomi dzsungelt idéző fülledt, természetközeli hangulathoz, ami az idei bemutatót uralta. Egyéb bokros teendőinktől elszakadva, nagy sietve 16 óra előtt 10 perccel landoltunk az előcsarnokban, ahol a tömeges érdeklődés ellenére rendkívül olajozottan és flottul ment minden.

Mire kettőt pislogtam már a ruhatárban pihent a kabátom és a táskám is, mi pedig igyekeztünk ülőhelyet vadászni a közönség sorai közt. Normál jeggyel ebben az időpontban ez már lehetetlen vállalkozás volt, így végül a kifutó végében cövekeltünk le a fotós csapat mellett, hogy tökéletes rálátásunk legyen a csodás ruhakölteményekre.

Egyszer csak minden elcsendesedett, akár az erdő, amikor még az állatok motozását, zizegését sem hallani, és sejtelmes ködfelhő oszlott szét a kifutó bejáratánál a páfrányok és a buja, zöld növényzet között. Ezt követően felcsendült egy ismerős hang, amit már régen nem hallottunk a mozivásznon, és valamiért George Clooney jutott eszünkbe, amint jól szabott, grafitszürke öltönyében, pajkosan csillogó szemekkel színre lép egy partin. Naná, hogy Szabó Sipos Barnabás volt a konferanszié, aki ismertette a kollekció legfontosabb tulajdonságait, aztán pedig hagyta, hogy a további információkat a szemünkkel fogadjuk be.

Nyitány

A kifutó fa rácsain (mintha csak egy Spa hotelben lennénk, valahol Balin, akár egy szereplő az Ízek Imák Szerelmekből) egy igen csak szemet gyönyörködtető, smaragdzöld ruhakölteményben vonult végig a legelső modell, aki maga volt az ártatlanság, a báj, a könnyedség és a szabadság megtestesítője, némi egzotikummal és a romlatlanság aurájával megfűszerezve.

Csak úgy, mint tavaly, a nyitányban a színes ruhák játszották a főszerepet, melyek azt a benyomást keltették, mintha a fülledt nyári szél sodort volna elénk egy-egy színes nyomatot a trópusokról. Semmi nehézkesség, semmi ordító, rikító pompa, csakis a színek tiszta mágiája, amely a ruhák ráncainak minden egyes libbenésével csendesen és apránként nyűgöz le.

A tavalyihoz képest bohókásabb mégis elegáns ez a színes kavalkád, de mire észbe kapnánk, máris a szolidabb ezüstös, aranyszínű, homokszínű árnyalatoknál tartunk, és aztán persze felbukkannak a hófehér csodák. Ahogyan azt a Daalarna kollekcióktól már megszokhattuk, minden ruha egy önálló műalkotás. Minél tovább időzik az ember szeme a részleteken, annál nagyobb felfedezéseket tesz, és ki-ki megtalálhatja a számára leginkább vonzó darabot, melyet ha felöltene, akkor az egész lénye csak úgy tündökölne benne.

Különleges fazonok és formák

Üde színfoltjait képezték az eseménynek a kétrészes menyasszonyi és alkalmi ruhák is, van bennük valami különleges extravagancia, mégsem túl hivalkodóak. Az egész kollekció légiesebb, könnyedebb, mintha súlytalanok lennének ezek a ruhák, amiket arra teremtettek, hogy áramoljanak és fodrozódjanak az ember lánya körül, akár csak a puhán omló vízesés, ezzel is felerősítvén a nő természetes, belülről fakadó szépségét.

A Paradise kollekció darabjai remekül mutatnak majd megannyi szabadtéri, erdei, vagy rusztikus esküvőn, ahol a földszínek és az élénk vagy éppen visszafogott zöldek lesznek a domináns hangulatteremtők, ahol a természetközeliség és az intimitás adja majd az ünnepi életérzés gerincét.

Záró tétel

Olyanok ezek a divatbemutatók egyébként, mint valami tündérálom, mire kettőt pislogunk, már fel is ocsúdunk, és hűlt helyét találjuk a korábbi varázslatnak. Mindazonáltal az idei bemutatóból valahogy mégis hiányzott nekem valami plusz, egy utolsó varázslat a végén, valami, ami felteszi az i-re a pontot.

Tavaly nagyon karizmatikus volt a legutolsó színes ruhacsoda megjelenése, majd az azt követő jácinteső, az ember lelke szinte szomjazik az ilyen apró meglepetésekre. Ám ezúttal a paradicsomi ruhaköltemények amilyen lendülettel felbukkantak, ugyanolyan gyorsan mindenféle figyelmeztetés és ráhangolódás nélkül el is tűntek, csak hűlt helyük maradt, mi pedig ott álltunk némán, várakozón, de a páfrányok  egyre csak hallgattak.  Vége volt.

2016 Daalarna Fashion Show
2018 Halász Éva Fashion Show
Németh Zsófia
Németh Zsófia

ALAPÍTÓ, SZERKESZTŐ

PSZICHOLÓGUS, KÖNYVMÁNIÁS, CSOKIEVŐ SZÖVEGBUBUS