5 esküvői szokás és eredetük – avagy tényleg a szűzesség miatt fehér a menyasszonyi ruha?

Az esküvő előtt minden házasulandó pár szokások és hagyományok tömkelegével szembesül, azonban tudjuk-e egyáltalán hogy honnan erednek? Cikkünkben 5 lényeges esküvői tradíciót, illetve ezek eredetét mutatjuk be.

Kinek hol a helye?

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit esküvői fotósként szinte minden pártól hallok, az a következő:

„Most akkor én melyik oldalon állok?”

A válasz pedig az, hogy a vőlegény mindig a menyasszony jobb oldalán áll, kivéve persze a kreatív fotózást, ahol nincsenek ilyen kötöttségek. Ez a szokás még a menyasszonyrablások és az egyéb nem túl „romantikusan” kötött házasságok idejére nyúlik vissza, amikor a vőlegény jobb kezében az esküvő alatt is ott volt a kard, arra az esetre, ha valaki megpróbálná elrabolni a menyasszonyt. Annak érdekében tehát, hogy a keze szabadon maradjon, a menyasszony a leendő férj bal oldalán foglalta el a helyét. Mindenképpen érdekes említést tennünk a vőlegény tanújáról (angol nyelvterületen = „best man” azaz legjobb férfi), aki abban a korban a legerősebb harcos volt, és a menyasszony esetleges védelmezésében segédkezett.

A fehér menyasszonyi ruha

Napjainkban széles körben elterjedt ama téves elképzelés a fehér menyasszonyi ruha jelentésével kapcsolatban, hogy ez a szín a házasulandó hölgy ártatlanságát, illetve szűzi mivoltát szimbolizálja. Valójában azonban csak az 1840-es évtől, Albert Herceg és Viktória királynő esküvőjétől kezdve hordanak a menyasszonyok fehér (vagy hasonló árnyalatú) esküvői ruhát. Ezelőtt a középosztálybeli vagy szegényebb ara a legjobb ruháját vette fel, függetlenül attól, hogy az milyen színű volt. A nemesek illetve a gazdagabb hölgyek pedig a ruhán keresztül próbálták anyagi jólétüket hangsúlyozni, és nem a színre összpontosítottak, hanem a minél drágább, minőségibb, exkluzívabb anyagokat részesítették előnyben.

Viktória királynő egy fehér Honiton csipkés ruhában házasodott, mellyel főleg azt szerette volna hangsúlyozni, hogy ő nem csak egy egyszerű hercegnő, akiből királyné válik, hanem maga az angol állam, a királynő.  Emellett azonban nyomósabb indoka is volt. Az ipari forradalom idején a nagy gépesítés a kézműveseket háttérbe szorította, így gyakorlatilag annak érdekében, hogy fellendítse a textilipar kézműves részét is, Viktória a Honiton csipke köré terveztette meg az esküvői ruháját, és mivel a csipkéhez a fehér szín illett a legjobban, ezért lett az ő ruhája is fehér. Ebben az esetben a fehér szín tehát nem az ártatlanságot jelképezte, hanem a hazafiságot. Később ez a szokás a nemesség, majd a középosztályba tartozó menyasszonyok körében is elterjedt.

A pár nem láthatja egymást az esküvő előtt

Régen – és még ma is sokan – balszerencsének tartották azt, ha a házasulandók meglátták egymást az esküvő előtt. Mindez napjainkban már egyre kevésbé lényeges szempont a kreatív fotózás, valamint a „first look” vagyis az első pillantás lencsevégre kapásának elterjedése óta. A szokás eredete azonban korántsem olyan romantikus, mint gondolnánk.

A régi időkben ugyanis nem a szerelem motiválta a házasságokat, hanem a pénz, az érdek és a hatalom.

Nem volt még facebook vagy google, hogy a felek előre megnézhessék egymást, sőt a ceremóniáig még csak nem is találkozhattak egymással, nehogy elmeneküljenek az esküvő elől, ha esetleg nem lenne túl megnyerő a másik fél külseje. Mindez egyfajta biztosítékként szolgált arra nézve, hogy a frigy mindenképpen létrejöjjön.

A menyasszonyi csokor

Azt gondolnánk, hogy a virágcsokor mindig jelen volt az esküvők történetében, azonban eleinte teljesen más formában létezett csak.

Virág helyett fűszer és gyógynövényekből álló „csokrot” tartott az ara a kezében, ami általában olyan erős illatú növényeket tartalmazott, mint a fokhagyma, a rozmaring, vagy a kakukkfű.

Minden növénynek más jelentése volt: valamelyik a bölcsességet, valamelyik a boldogságot szimbolizálta. Az erős illat a babonák szerint elűzte a rossz szellemeket, ugyanakkor a gyakorlatban pedig jó ellenszernek bizonyult a szappant rég látott vendégek által kibocsátott szagok ellen is.

A csokor eldobása a 14. századi Angliából ered. Ebben a korban úgy tartották, hogy a menyasszony nagyon szerencsés az esküvője napján, így szó szerint leszaggatták a ruháját a vendégek, és haza vitték magukkal a darabokat. Ennek megoldására találták ki a menyasszonyok a csokor eldobását. Tehát a csokor elkapása kezdetben egyszerűen csak szerencsét jelentett, és nem pedig azt, hogy a csokrot elkapó személy lesz a következő, aki férjhez megy.

Legénybúcsú

A legénybúcsú bár nagyon modern dolognak hangzik, de már az ókorban, a Kr. E. 5. században is létezett. A spártaiak megünnepelték a vőlegény utolsó éjszakáját, az esküvő előtt. Ne gondoljunk egetverő vagy durva dolgokra, mindössze egy vacsorát rendeztek, ahol tósztokat mondtak a vőlegény barátai. A maihoz hasonló partikról azonban csak a 19. század végétől, és a 20. század elejétől beszélhetünk.

Az 1960-as években pedig, a szexuális forradalom elhozta a lánybúcsú lehetőségét a hölgyek számára is.

Neked melyik volt a kedvenced? Írd meg nekünk kommentben itt vagy a Facebook-on!
Klaudia Demeter
Klaudia Demeter

ALAPÍTÓ, SZERKESZTŐ

DIVATŐRÜLT, CIPŐMÁNIÁS ESKÜVŐI FOTÓS, A FOGADOM ALAPÍTÓJA.